Ferenczy Rudolf - alias DAX - hegesztő szakmunkás, anyja hatéves korától egyedül neveli. Öltönye csak saját keresetéből lehetett. Anyja sokszor volt kórházban, szó sem lehetett továbbtanulásról. Az osztályból egyedül ő nem tanult tovább gimnáziumban vagy szakközépiskolában. Bár fizikailag gyenge volt, csőszerelőnek tanult.
"Izgága gyerek voltam, benne voltam mindenben. Loptunk, megdobáltunk mindenkit, kiszúrtunk az öregekkel. Anyám az üzemi dalárdában Rákosi-dalokat, a templomikórusban Mária-éneket énekelt. Hittanra is járatott. A kismarosi találkozóra (a nagymarosi elődje) is eljutottam, de akkor még csak a tömegben hömpölyögtem. Anyám a templomi kórusba is elvitt. Hangom, fülem volt, csak úgy dőlt belém a kotta. Operarészleteket is vissza tudtam énekelni."
1963-ban ő is gitárt vesz. Ösztöndíjából fizeti a részleteket. A gitározás túlságosan is jól ment. A szomszéd nem bírta cérnával, beverte az ablakot. Anyja ekkor elzárta a gitárt. Együttest szervezett. Anyja ekkor egy zsákba varrta be a hangszert. Hamarosan utolérte a zeneiskolában tanulókat. Sokat játszottak, iskolai bulikon, étteremben, megyei fesztiválon. Beatles, Illés számokat játszottak. Doomsday volt a nevük, az övé meg Dax. Akkori önmagát így látja:
"Világnézet nélkül a KISZ-ben csak tag voltam. Ital, nők és gitár. Az együttesben ritmusgitáros és énekes voltam, de 70-ben kirúgtak, mert erőszakos, kemény és könyörtelen voltam, amikor úgy éreztem, igazam volt. Dolgoztam és komolyan udvaroltam. Eslő nagy szerelmem idején közel kerültem az öngyilkossághoz. Mindenféle lányismerősöm akadt, de se barátnőm, se szeretőm. Így vonultam be. Senki sem látogatott meg. Bőgtem miatta. Leszerelés előtt hazajöttem. A Fürdőszálló előtt leszólított egy nő. A Dió bandájába járt. Elhívott oda. DIÓ úgy fogadott, hogy magához ölelt. Azóta nem hiszek a véletlenekben... 'Hogy hívnak?' - kérdezte. Megmondtam. Túl komolynak találta. Aztán ott is Dax lett a nevem. 'Mit tudsz?' - kérdezte. 'Gitározni' - válaszoltam. Megmutatta Jenő dalait s kérdezte, tudnék-e ilyesmit. Adott szövegeket is, a sajátjait. Ilyeneket, hogy 'Falat kenyér, pohár bor. Egy csepp víz az életed, de mindennél többet ér, ha Jézushoz elviszed', meg ilyeneket, hogy 'Ne féltsd a gyertyát, ha júj a szél. Tudod, hogy számít rád, ki mindig él'. Másnapra megcsináltam. Dőlt belőlem a dal. Csak ezután kérdezte meg:'Tudsz-e keresztet vetni?' Szeretettel fogadott, úsztam a boldogságban. Óvatosan kezdte, csak később gyóntatott meg. Akármeddig hajlandó volt beszélgetni. Piszkosul együtt pendültünk. A kórus dorogi gyerekekből állt. Ritmusom keményebb, mint a Jenőé. Próbáltam hagyományos hangszerekben gongolkodni, de nem sikerült, az egy szál gitárba viszont beleadtam mindent. Rengeteg minden lappanghatott bennem, s Dió kihozta ezt belőlem. Borzasztó bolt, mikor elment. Utóda, Blankeinstein Miklós is támogat, de Dió nagyon hiányzott, s a szövegei is nagyon hiányoznak."
Megnősül, felesége bölcsödében dolgozik, ő a kórházi karbantartók főnöke. Semmilyük sincs. Albérletből albérletbe költöznek, de folyószámlájuk van a könyvesboltban.
"Vége lett a bandának. A szívem vérzett. Éjszakánként nyeltem a könnyeimet. Hokedli volt az asztalunk. Bőgtünk, de kitartottunk. Új együttest szerveztünk. Feleségem kolléganője énekelgetett, ő hozta a barátnőit. Albérleti szobánkban próbált a 20 fős banda. Keserves kínok között jutottunk be a köztudatba. 73-ban már énekeltem Kismaroson. Nagymaroson először zavart a tömeg. Jenő mellett mindig szekundáns maradtam, de nem is akartam volna a helyére állni.... Sokszor kellett újra kezdenem, más-más kórussal.... Most Dorogra járok. A hittan előtt csinálok egy csinn-bummot.... Amit Nagymarosnak köszönhetek, az az éneklehető számok. Rozsályi Zoli bácsi csinált nekem zsoltárszövegeket.... Szerény örömöknek is örülök."
Azóta az interjú óta eltelt egypár év. Dax a "fiaival és lányaival" rendszeresen Esztergomban, a Vizivárosban énekel.
http://daxdalok.hu/