Ünnepe: február 5.
forrás: Hankovszky Miklós
Előkelő cataniai (Palermo-i) családból származott. Décius császár üldözése alatt Quiniliánus helytartó feleségül kérte, de Ágota visszautasította azért, mert fogadalmával egész életét Krisztusnak szentelte. A helytartó kegyetlenül megkínoztatta, de Ágotát nem tudta megtörni. Az ismételt kegyetlen kínzások után imádságos lélekkel halt meg 251-ben. Az Egyház kezdettől fogva tisztelte, és nevét a római misekánonba is felvette. Szicilia lakói az Etna kitörése ellen szokták pártfogását kérni.
Vértanúi születésnapját ünnepelve imádkozzuk a szentmise Kezdőénekében:
Örvendjünk, vígadjunk,
mert a Mindenség Ura
szent és dicsőséges szüzet tüntetett ki szeretetével.FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Ha a vértanúságban és a szűzi tisztaságban nem is, Krisztus iránti szeretetben követnünk kell a mai nap szentjét. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megújult szeretettel várjuk Jézust a szentmise áldozatban.KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Akit a kereszthordozással követhetünk:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki a hitvallókat magadénak vallod mennyei Atyád előtt:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki megadod a szabadulást a Téged szeretőknek:
Uram, irgalmazz!A SZENTLECKÉHEZ (1Kor 1, 26-31)
Az Apostol lelkében központi helyet foglalt el Jézus keresztáldozata, és a meggyőződés erejével tudta hirdetni, hogy a világ bölcsességét megszégyenítve, Krisztus keresztjében megnyilvánul Isten ereje és bölcsessége.AZ EVANGÉLIUMHOZ (Lk 9, 23-26)
Keresztény hivatásunk, hogy hasonlóvá váljunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Hasonlóvá válni Hozzá csak a kereszt készséges vállalásával lehet, mert csak úgy lehet követni Őt.EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Kérjük, Testvéreim, a vértanúk Erősségét, Urunkat, Jézus Krisztust, hogy erősítsen meg Szent Ágota közbenjárására minket is a hitben.
- Add, Urunk, hogy jófeltételeinkben és elhatározásainkban megmaradjunk.
- Add, hogy tudatosan törekedjünk életünkkel hitvallást tenni Rólad.
- Add, hogy szenvedéseinket és élet-keresztünket szeretetből vállaljuk.
- Add, Urunk, hogy lelkünket eltöltse a hitvallók buzgósága.
- Add, hogy földi életünk utolsó perce végső tanúságtétel lehessen Irántad való szeretetünkről.
Urunk, Jézus Krisztus! Kegyelmed erősítette Szent Ágota vértanúdat, hogy testi-lelki tisztaságát megőrizze a kínzások alatt is, és hűséges maradjon. Kérünk, erősíts minket is kegyelmeddel, hogy életünk minden pillanatában hűségesek maradjunk Hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.